Első találkozásunk...

Daisypath Anniversary tickers

2010. március 16., kedd

Ha már varrtam a hétvégén...

Mivel hétvégén úgyis elővettem a varrógépemet a mesepárnák miatt, összekötöttem a kellemeset a hasznossal, és varrtam egy nagy mappát az éppen aktuális hímzésem kellékeinek. Valahogy sohasem tudtam csakis egy dolgot hímezni egyszerre. Mindig több dologgal foglalkozom egy időben, és mindig azt veszem elő, amelyikhez éppen kedvem van. Persze, ha van határidős befejeznivalóm,akkor az előnyt élvez.A több megkezdett munkám pedig azt eredményezi, hogy minden elkezdett hímzés külön kosárkában van, a férjem meg egy idő után hőbörög, mert mindenhol kosarak vannak.
Tehát úgy gondoltam, egyet  eltüntetek. Varrtam hát egy mappát, mivel a tűim is folyton lógnak valahol, az ollóim is állandóan eltünedeznek. Megterveztem egy papíron, aztán a papír szerint felső rétegeket mindig egyesével az alatta levővel összevarrtam, majd jött a borító: a belső részére rávarrtam a szendvicsszerű sok zsebből álló részt, majd összeraktam a belsejét, a külsejét és egy vastag vetexet, hogy merevebb legyen. Belekerült a 2 megkötő, és összevarrtam 3 oldalát, aztán kifordítottam, és összevarrtam alul, így könyvformája lett.

Íme az eredmény:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése