Első találkozásunk...

Daisypath Anniversary tickers

2011. július 27., szerda

Munka

Na, ha tegnap nem is, de ma délelőtt sikerült beszélnem a személyzeti igazgatómmal. Mégsem július 1-től, hanem állítólag augusztus 1-től él ez a szabadságos törvény, de azt a választ kaptam, hogy rám nem vonatkozik, mert most beszélünk:)Azt gondolom, sokkal terhelné meg a bérköltséget a 2 havi szabim kifizetve. Így letöltöm a szabadságomat, addig felvesz egy tréningest, aztán október 11-én kezdek. És úgy tűnik enyém mindkét munkakör. Így normálisan be tudom Benjit szoktatni a bölcsibe, nem borul a nyári terv, és augusztus 9-én én is mehetek Balatonkenesére a családdal. Most nagyon boldog vagyok, már nem kell tovább idegeskednem emiatt.
Végre a napocska is kisütött. Talán visszajön a nyár, eddig olyan ősz volt.

2011. július 26., kedd

Dilemma

Lassan véget ér a babás korszakom :(( Augusztus 6-án Benji 2 éves lesz, és  megyek vissza dolgozni. A GYES nem valami sok, sőt inkább kevés, és azért már 6 éve itthon vagyok, sokszor már megőrülök a 4 fal között emberi kommunikáció nélkül. Ugyanakkor meg lelkifurdalásom van, mert az én kicsikém bölcsibe megy, és ilyenkor olyan önzőnek érzem magam, hogy csak na...
A munkahelyem: sokakkal ellentétben, én még össze is tehetem a két kezemet, a munkahelyem, a munkaköröm megvan. Múlt héten találkoztam a személyzeti igazgatómmal is, és annak, hogy nem írtam le, komoly oka van: 2 hete a férjemmel nagy dilemmában vagyunk. Június elején, amikor a bölcsis szülői volt, akkor még úgy volt, hogy GYED/GYES után kiveszi az ember lánya  a felgyűlt szabadságokat, és megy dolgozni. Nekem van 40 napom. Így aztán a beszoktatás kezdete szeptember 26. lett. Aztán jött június végén egy törvény, ami szerint a GYED/GYES utáni szabadságokat a munkáltató nem köteles egyből a GYED lejártakor kiadni, hanem kifizetheti, vagy 168 napon belül kiadhatja. Nos, az én munkáltatóm él ezzel, és a személyzeti igazgatóm múlt szerdán választás elé állított: vagy a munkám augusztusban, vagy keres vkit helyettem. Ami az ő szempontjából érthető, mert nincs személyzeti asszisztense és tréningese. Még jó, hogy nyár van, valahogy megoldható a gyerekek felügyelete, mert szeretnék visszamenni. Senki nem piszkál, hogy kicsi gyerekeim vannak, majd betegek lesznek, stb...Szerencsére a férjem tud rugalmasan dolgozni, ráadásul a munkahelyem sem a világ végén van, 100 méterre a buszmegállóban felszállok a buszra, átmegyek Újpestre, és 200 méter séta után ott is vagyok. Mindez félórámba telik, ami Budapesten nagy szó.
Szóval most várom, hogy hívjon még ma a személyzeti igazgatóm, hogy akkor mi lesz a szabadságaimmal, illetve hogy mi a válaszom.

Azért hímeztem is. Egy hete kezdtem el egy üdvözlő szalagot a bejárati ajtónkra, mert nincs normális, csak karácsonyi. Tegnapelőtt készen lett, íme az eredmény (a szív nem tetszik, le akartam bontani, de Barnabás nem engedte, mert neki így tetszik, szóval a szív maradt):




2011. július 24., vasárnap

Levendula zsákocskák

Ma készre varrtam (és megtöltöttem az eddig töltetlen) levendulazsákokat.
Íme az eredmény:





2011. július 22., péntek

Szerzeményeim

Anyagból és fonalból sosem elég. Legalábbis nálam. Ezek két hete érkeztek, aida szalagok könyvjelzőkhöz, masnikhoz, és Rosace fonalak. És a legújabb doboz a DMC fonalakkal. A képek nem túl jók. Nem éppen a legjobb időpontokban fotóztam.






2011. július 21., csütörtök

Játék Zsuzskánál

Zsuzska játékot hirdetett gyönyörűséges ajándékokkal.  Itt lehet megnézni!

Vervaco kávés sorozat

Nagyon gyorsan elkészült a Vervaco kávés sorozatának két tagja az általam kávéval festett hímzővászonra. DMC fonallal hímeztem, és imádtam hímezni. A sorozat 3.tagja még várja, hogy elkészüljön, de ahhoz még anyagot is kell festenem.

A Cappuccino és a Coffee (mosatlan és vasalatlan):



2011. július 20., szerda

Hímzős polcaim

Ha már mindent fotóztam, nem maradhattak ki a hímzős polcaim sem. Jó nagy a zsúfoltság rajtuk, ott tárolom dobozokban az anyagokat, a fonalakat, a kinyomtatott mintákat, az újságjaimat, az elkezdett hímzéseimet, a bontatlan készleteket, és még a keretezésre váró befejezett hímzéseket is. A képek egy része alkonyi napfényben készült.




Apróságok hímezve, varrva

2 KM-es apróság:



Táskák: a barna az enyém, babakocsira is akasztható (úgy rémlik, még nem mutattam), a hajós a Bálint táskája, a táborba indulás napján félóra alatt varrtam, hogy legyen mivel boltba mennie:)



Levendulazsák

Bár még nincsen kész, csak a hímzés és varrás része, de mutatom. Azóta hímeztem még párat, de nincsenek összevarrva, így majd később mutatom.

A levendulacsokrok:



És ahová kerülnek majd:


Végre képek!

Tegnap este a legnagyobb vihar közepén sikerült végre életet lehelnem az új laptopba. Ma délelőtt sikeresen feltettem a fényképeket az új fényképezőmről a gépre, végre tudok mutatni képeket. Sajnos arra még nem sikerült rájönnöm, hogy a régi fényképezőt miért nem ismeri fel, így azon maradt sok-sok kép, főleg Káptalanfüredről és Tihanyról. Remélem, ezt a problémát is megoldom hamarosan.
És itt van pár kép:

Varrott szalagtartó - a szaténszalagjaim és csipkéim csak kallódtak mindenféle zacskókban, aztán úgy egy hónapja gondoltam egyet, és varrtam nekik tartót, íme:



2011. július 10., vasárnap

Hőség

Rettenetesen meleg van. Ha nem csinál semmit az ember lánya, akkor is ömlik róla a víz. Tegnap is így volt, de tegnap még lehetett hímezni, ma már nem, mert csúszik a tű, nagyon szenvedtem, mert hímeztem volna, de nem ment...Nem írtam, de a táborba vittem magammal egy bontatlan készletet, a Dimensions Dreaming of Tuscany-ját, azt bökögetem mostanság, illetve este készítettem egy levendulazsákot. Holnap lesz új laptop, jövök a képekkel, jó sok van már, amit mutatnék.
Addig is kitartás ebben a hőségben.

2011. július 4., hétfő

Káptalanfüred és Levendula Fesztivál

Ahogy ígértem, a tábori beszámoló.


Szóval vasárnap indultunk, a gyerekekkel a Déliben találkoztunk, meg anyósommal. Apósom levitte a cuccainkat, csak hátizsákok voltak. Káptalanfüreden a vasútállomáson várt apósom, minden gyerek sporttáskáját-bőröndjét felvitte. Vasárnap meg hétfőn nem volt olyan jó idő, hétfőn üres volt a strand délután, a gyerekek térdig lógatták a lábukat a vízbe:) Délelőtt ugrálni voltunk Vígh Laci bácsinál - nem messze lakik a tábortól-, ő készítette fel Magyar Zoltánt 76-ban meg 80-ban az olimpiára, mindkettőn aranyat nyert lólengésben. Neki kinn a szabadban van minden tornaszere, van műfüves pálya edzeni és sok-sok nagy gumiasztal. Benji is imádta.
Kedden volt ugrálás és strandolás is, jól leégett a vállam, pedig 40-es naptejjel félóránként kentem. Általában hideg reggeli volt és hideg vacsi, ebédre a sógornőmmel és Adrival ( anyósomnál tornázott, már nem a Kőrösibe jár, de mindig jön, ha tábor van, még tornázik is, 11.-es lesz)meg anyósommal csináltuk az ebédet, és mindig Orsival meg Adrival mosogattunk.
Faházakban laktunk Zsófi a lányokkal, Máté az egy szem fiúval, Ricsivel. Bálintot alig láttuk, mindig Bendegúzzal és Benjivel volt, ha Benjinek kellett vki, ott volt az apja. Tiszta apás lett:(
Délelőttönként edzés, délután strand volt.Szerdára elegem lett abból, hogy este elalszik Benji, és mi nem tudunk kettesben lenni, nem tudtunk sehová sem menni, pedig úgy volt, hogy tudunk menni. Akkorra már 2 napja nem aludtam rendesen, úgy égett a vállam, így szerda este elautóztunk a veszprémi Tescoba, Benji már aludt, Bálint meg jól elvolt a lányokkal.Bálintnál hagytam a telcsimet, hogy hívjon, ha van valami, 9-kor mentünk el, 10-re visszaértünk. Közben elálmosodott, apósom fektette le, hogy ne költse fel Benjit. Kétszer beszéltem Bálinttal, és egyszer nem ért el. Anyósom meg apósom 10-kor azzal fogadott, hogy milyenek vagyunk már, a gyerekünk zokogott a lépcsőn a ház előtt, mert nem mert bemenni a sötétben. Hát, elegem is lett, mint kiderült, sógoromék mesélték, hogy nem sírt, csak várt, hogy vki kísérje be. De anyósoméknak be kellett szólni. 
Csütörtökön pihenőnap volt, mert mindenkinek izomláza lett addigra, így dekupázsoltak velem, vittem fatáblákat mindenkinek, meg szedtek kavicsokat, nagyon élvezték.
Pénteken mindenki ikeás bögrére festhetett és dekupázsoltak, fejenként kettő jutott, imádták. Meglepődtem, hogy mennyire élvezik, azt hittem, nyűg lesz nekik.
Péntek este Adrival mosogattunk, mikor hallom, hogy a vasárnapi tábortűznél elő kell házanként adni valamit, és anyósom kiabál a gyerekemre, hogy nem a lányokkal, hanem Mátéval és Ricsivel van. Tudni kell, hogy sosem volt velük, a Balatonban is a lányokkal volt (Beával és Szandival főleg). Mátéval nem voltak együtt, Máté Ricsivel is összeverekedett már a Déliben a vonaton, még 10 perce ismerték egymást...No comment. Mondtam is Adrinak, hogy ebből gáz lesz, ha anyósom rákényszeríti, hogy Mátéékkal legyen, mert a lányokkal szeret lenni, a lányok meg imádták. Be sem fejeztük a mosogatást, Bálint sírva állt a tálalóban, rám várt, és elmondta, hogy többet nem megy Eszti mamával táborba, mert ő nem akar a fiúkkal lenni, de Eszti mama kényszeríti, és azt mondta neki, nincs kivételezés. Jött anyósom, kérdi mi van, elmondom, mit mondott a gyerek, és nem hiszed el, elkezdett kiabálni a gyerekemmel, hogy akkor többet nem jön, nem kötelező, meg ilyenek. Fáradt volt, de könyörgöm, ne a gyereken töltse ki! Akkor már úgy volt, hogy mivel Zsófiék most péntekig anyósomnál lesznek, Bálint is keddig ott lesz, mi vasárnap este feljövünk, Bálint meg ottmarad, és anyósomékhoz megy. Kimentem, elvittem Barnabást sétálni, hogy elmondjam, mi van, mert szétrobbanok az idegtől, közben ő meg az udvaron hallotta, meg a lányok is, hogy anyósom mondja a gyereknek, hogy nem maradhat vele, jön haza velünk, ráadásul a tábortűznél majd különáll, és mindenki kap egy csomó csokit, ő meg semmit. A gyerek totál kiborult. Milyen nagymama az ilyen? Barnabás bement, és beszélt az anyjával, közben Bálint tőlem kérdezte, hogy őt miért nem szereti a nagyanyja? Visszajött Barnabás, és közölte, az anyjának csőlátása van, csak a maga igazát hajtogatja. Ott álltam, hogy leütöm egy palacsintasütővel, ha megszólal. Mindenesetre a gyereket vasárnap haza akartam hozni, de maradni akart, Adri a saját házába költöztette, és Balázs megígérte, hogy figyel rá, anyósomnak meg megmondtam, hogy ne menjen a gyerek közelébe. Végül rájött, mekkora hülyeséget csinált, mert péntekig nála maradt a gyerek, megbeszélték. Orsi is jött velünk vasárnap a fél 7-es vonattal, ő is kész volt anyósomtól. Balázs Bendivel maradt hétfő estig a többiekkel. Orsival jó sokat beszélgettünk, ugyanúgy látja a dolgokat mint mi. Az augusztusi közös kenesei nyaraláshoz nem kapott szabit, anyósomék kikiáltották minden jó elrontójának, aki nem akarja, hogy együtt legyen a család.És még nem tudják, hogy mi sem megyünk. Ezek után úgysem tudja nekem senki megmagyarázni, hogy tudunk egyetlen percig is kettesben lenni, így megbeszéltük Barnabással, hogy nem megyünk. Ha akar, ő mehet, de én nem megyek nyaralni így, ha a gyerekekkel akarok nyaralni, akkor nem kellenek ahhoz anyósomék.
Szombaton voltunk a Levendula Fesztiválon Tihanyban meg a Babamúzeumban, nagyon jó volt. Mi Barnabással meg Benjivel megnéztük a Levendula Látogatóközpontot is. Nagyon tetszett, hoztam egy csomó szárított levendulát.