Élek ám még. Akkor is, ha nem úgy tűnik.
Bálintnak elkezdődött az iskola, Benji pedig először ment oviba. A várttal ellentétben nem volt zökkenőmentes az elmúlt 3 hét, így írni sem volt időm.
Már Bálint 3-ai évnyitója is úgy kezdődött, hogy elkaptunk valami vírust, így volt egy olyan éjszakánk előtte, amikor a wc csészét többet láttuk, mint az ágyat. De túléltük. Bálint szereti a sulit, bár ha nincs elég feladat, unatkozik. És a gyakorlással meggyűlt a bajunk, mert játszana helyette, nem érti, miért kell, hiába magyarázom.
Benji már nehezebb ügy. Nagy örömmel ment az oviba, de mégis nagy volt a váltás az itthon töltött nyár után, mert az első két hétben minden második nap bepisilt, holott sosem pisilt be április óta. Kata néni minden alaklommal elmondta, hogy ne izguljak emiatt, de mégis, hogy a túróba ne, amikor minden esetben elmondták, hogy amúgy semmi gond nincs a gyerekkel, és nem értik. Hát én sem. De ezen a héten már egyetlen baleset sem történt, úgy tűnik, visszatér minden a régi kerékvágásba...
Apás hétvége volt, most vitte haza Barnabás a gyerekeket, és Bálintra vár még másfél oldalas gyakorolnivaló.
Pénteken itthon voltunk Barnabással, mert egyéni mérőket szereltek a radiátorokra, jó sokat pakoltunk. De kapóra jött, mert jövő hétvégén parkettázunk a nappaliban, és úgy néz ki, végre járólap kerül a közlekedőbe és az előszobába is.
Most írás helyett portékákat kellene gyártanom a Mihály-napi vásárba. Ugyanaz készül, mint tavaly, csak idén szebb levendulás anyagot kaptam, minden illatpárnácska abból készül szatén szalaggal és gyönggyel díszítve. Képet majd rakok fel.
