Egy szomorú bejegyzés

Tegnap Mindenszentek voltak... Mindenki gyertyát gyújt a szeretteiért, akik már nem lehetnek velünk. Sok-sok éve ez volt az első olyan gyertyagyújtás, amikor egy nap letudtuk az összes (na jó, egy kivételével az összes) temetőt. Bár egész reggel az dübörgött a fejemben, hogy milyen furcsa, én egész évben gondolok az elmentekre, az anyukámmal naponta beszélgetek gondolatban, vagy csak eszembe jut, hogy mit csinált ha eszembe jut valamiről, vagy csak a gyerekeim tesznek valami olyat, amitől elönt a büszkeség, és ugyanakkor a sajnálat, hogy nem láthatta őket. De hiszem, hogy látja.
Voltunk Egerszalókon is. Még a temetőben is tudtam "uralkodni" magamon, de amikor a nagymamámtól búcsúztunk, és ő elkezdett nagyon sírni, akkor nálam is eltört a mécses, én még maradtam, hogy megnyugtassam, de a búcsúnál megint csak iszonyúan sírt, és én is. Az autónál a gyerekek vigasztaltak. Budapestig sírtam. Mielőbb haza kell mennem újra, mert ez a búcsú kísértetiesen hasonlít az édesanyámtól való utolsó búcsúmra...Bár a kocsiban hazafelé eszembe jutott, hogy remélem, anyukám vigyáz ránk. Biztosan.
A mostani hangulatom sem sokban különbözik a tegnapitól.