Végre itt a tavasz, és nekem olyan nosztalgiázós kedvem van, hogy folyton a gyerekkorom jut eszembe.
A régi tiszafüredi nyarak a nagymamámnál, aki ha éppen nem főzött vagy isteni sütiket készített az unokáknak, akkor hímzett a nagy eperfa árnyékában. Én meg kislányként elámultam a sok színes fonal láttán. Addig nézegettem a nagymamámat, míg megtanított hímezni. De még nem a keresztszemesre, mert az ő nagy szerelme a hagyományos laposhímzés volt (talán így hívják). Kaptam előrajzolt kicsi terítőt, tűt, hímzőcérnát, és onnantól én is sokat ültem az eperfa alatt.
A régi nyarak elmúltak, a nagymamám sincs már velünk 18 éve, de az eperfa és a kézimunka szeretete tovább él bennem. Sokszor gondoltam már arra, hogy bár jó nagy a család, de a nagymamámon és rajtam kívül senki nem vonzódik a kézimunkához. Biztosan örül ott fenn. Legalábbis remélem, mert ez volt az egyetlen hobbija.
Én mindenféle kreatív dologhoz vonzódom. A keresztszemes hímzés az első számú szerelem, de emellett dekupázsolni, gyöngyözni, ragasztani, kézműveskedni is nagyon szeretek.Na meg főzni. Most épp kacérkodom a gondolattal, hogy hagyományos hímzéssel készítsek egy terítőt. Van egy húsvéti előnyomott terítőm, amit hirtelen felindulásból vettem. Megláttam, azonnal a nagymamám jutott eszembe, és megvettem. Egy éve a dobozkámban őrzöm. Idén húsvétra már nem lesz kész, de jövőre is lesz húsvét :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése